Nem tabukat fogok döntögetni, nyugi. Közvetetten és közvetlenül a zsidókról lesz szó. Eli Wiesel szerint nyilván antiszemita írás lesz, normális, egészséges ember szerint egyértelműen nem.

Vanyussal múlt héten megnéztük az ATV-n a TABU című szennyműsor egyik korábbi adásának ismétlését. Ha valakinek van hozzá gyomra, megtalálhatja: http://atv.hu/videotar/20111010_tabu_1_resz_2011_10_09 

A műsorvezető Havas Henrik (hurrá hurrá), 3  vendége volt, egy történész, egy hölgy: a Raul Wallenberg Intézet sajtókoordinátora, meg  valami hitközségi elnök, mindhárman zsidók. Először is le kell szögezni, hogy Havas egy tapló. Egész egyszerűen olyan minősíthetetlen stílusban vezette a műsort, és bánt a saját vendégeivel, hogy Péterrel csapkodtuk a térdünket. Az egy dolog, hogy 3 vendégből gyakorlatilag csak eggyel (a történésszel... Haraszti Györggyel) beszélgetett, néha néha még a másik férfi szóhoz jutott, de a nőt gyakorlatilag (főleg a műsor második felében) ignorálta a beszélgetésből. Ha véletlenül kérdést intézett felé, nem vicc, fél mondat után belefojtotta a szót, és ment el más irányba. Nem különösebben húzom fel magam azon, hogy az atv-ben ki, mit, hogyan csinál, de ez feltűnő volt.

Alapvetően úgy épült föl a beszélgetés, hogy bejátszásokban felolvastak különböző gondolatokat, írásokat, majd erről diskuráltak. Egyik bejátszás a zsidó emancipációval foglalkozott, nagyjából 20 mondatból 2 fogalmazott meg olyan tartalmat, ami a zsidók számára valami tilalmat tartalmazott, a többi a jogokat és lehetőségeket ecsetelte. Természetesen Havasék rácuppantak erre a két mondatra (Bányavárosokban nem telepedhettek le), és rágták, mantrázták a kirekesztést. A következőben egy rabbi írt arról, hogy Budapesten milyen csodálatosan jól és szabadon érzik magukat a zsidók... hát... minthogyha nem történt volna semmi, Havas szépen továbblöki a témát megint valami szokásos üldözéses sztorira, nehogy jó szót kelljen mondani a magyarokra. Utána már fellélegezhettek, mert jöttek az antiszemita bejátszások (legalábbis szerintük, szerintem nem), és nyugodtan retteghettek.

Szóba került Trianon. Naná. Jöttek a szokásos klisék: a trianoni tragédia, amit persze megérdemeltünk, sőt (sokak szerint) túl sok is maradt nekünk. Hogy ez után bűnbakot kellett találni, és persze szegény zsidók lettek azok. Itt egy pillanatra elidőzve. Egy pillanatra sem vetődött fel senkiben a tanácsköztársaság, és annak felelőssége ugye? Hogy már Ormos Mária szerint is brutálisan sok zsidó volt részese ennek a vörös rettenetnek. Korrekten mondva, ők csinálták. Linder Béláról nem is beszélve. Erről ugye nem nagyon ejtettek szót. Mintha ennek nem lenne köze a későbbi kétségtelenül zsidóellenes hangulathoz. Való igaz, hogy mindenkinél működik egy bűnbakkeresési mechanizmus, ez természetes. Olyan jó ráfogni másra, hogy nekem rossz, persze, ez így egyszerűbb, mint a saját hibáimat kijavítani. Persze hogy nem szabad kollektíven egy népet kikiáltani felelősnek, mint annak idején a zsidókat, svábokat, magyarokat (még mind a mai napig). Viszont valami magyarázatot kell találni Kun Bélára és a komplett tanácsköztársaságra, Rákosira, Gerőre, Péter Gáborra, Magyar Bálintra, Münich Ferencre. Arra, hogy azok, akik a legnagyobb pusztítást végezték 100 év alatt ebben az országban, majdnem mind jordánpozitívak, amiről pedig a soroksári zsidó fogtechnikus nem tehet semmit, hovatovább ő is áldozat. És amíg erről nem beszélünk rendesen, nem fog változni semmi. Persze a mai kor Kun Béláinak nem érdeke rendezni ezt a helyzetet, nekik megéri félelemben és gyűlöletben tartani mindkét felet. Ha ez nem lenne, a hatalmuk is elszállna. Pont ezért vannak az ilyen műsorok, mint a Tabu. Félremagyarázó, féligazságokat tartalmazó propaganda. Elhangzik benne, hogy zsidó gyerekek ösztönösen, tudat alatt félnek a vonaton és a vasútállomásokon, még akkor is, ha életükben nem hallottak a holokausztról, és nem tudnak semmit a hovatartozásukról (szín tiszta fajelmélet). Na az ilyenek segítenek a legkevésbé abban, hogy normális állapotok jöjjenek létre. Persze ez nem csak országos szinten zajlik így, hanem világszinten.

Világbékét! A labda nem a mi térfelünkön pattog.