Vikingvélemény

  Kedves barátom, Péter (székely) felvetésére folytatom a tavaly megkezdett sorozatomat, a zenei szocializációt. Az első részben ugye a szkúter, a másodikban pedig a Ganxta-korszak lett bemutatva, eljött azonban a kamaszkor egy fontos szakasza 13 évesen, ez pedig nem más, mint az intellektuális, olykor spirituális szövegekre való vágyakozás. A gondolkodás kinyitása. Elég volt a káromkodásból és ebből az amúgy rettentően szánalmas gengszterkedésből és nagypofájúságból, amit eddig hallgattam. 3. szakasz: Ákos!

Bizony bizony. Ez az Ákos-korszak elég sokáig elnyúlt, kb két éven át kizárólagosságot élvezett, egészen a gimi 0. osztály közepéig. Ekkoriban még nem érdekelt, hogy Ákos egy nagypofájú, surmó bunkó, akit le kéne tiltani a jó ízlésű színpadokról. Nem érdekelt, és nem is tudtam róla, mert ekkor még nem jártam koncertre. A szövegei érdekeltek, izgalmasnak tartottam őket (ekkor már túl volt az indiános korszakon), sokszor nem is értettem, ettől még "izgibb" volt. A mögötte lévő zene szintén kifogástalanul jó volt, ezt pedig fenntartom a mai napig, képes maga köré gyűjteni emberünk a legjobb zenészeket a műfajban (Bánfalvi, Madarász, Fekete, Lepés, ad absurdum Háry). Bár egy korai nyilatkozata már 2000 környékén feltűnt: a riporter kérdezte, hogy miért nem tüntetik fel a plakátokon, hogy Ákos mellett még kik vannak a színpadon zenészek. Erre a válasz így hangzott (tisztán és világosan emlékszem): "Az emberek Ákos miatt jönnek ki a koncertre, nem kísérőzenekara miatt." Ez egyébként való igaz és tény. Csak ez a nyilatkozat nem éppen alázatos, és nem emeli ki kellőképpen, hogy zeneileg és zenei tehetség terén messze Ákos a leggyengébb a színpadon a társaságban. De mondom, ez akkor még nem érdekelt.

Gimiben aztán elkezdődött a 4. szakasz, de innentől már senki nem élvezett kizárólagosságot. Ekkor már sok mindent hallgattam egyszerre, így az ákoskodás is megmaradt a 4. és 5. szakasz alatt is. Összefolyt, mint a klasszicizmus és a romantika. "Művész Úrból" nem is az első koncerten ábrándultam ki (2004- Utolsó hangos dal, Agárd, Popstrand), hanem egyik későbbi koncertjén, illetve ott végleg, mert már előtte 2002-től folyamatosan olvastam interjúit, nyilatkozatait, és fokozatosan egyre antipatikusabb lett.

Az viszont kétségtelen tény, hogy komoly hatása volt. Történt ugyanis.... őő... mikor is... asszem ... 2003-ban, hogy elkezdtem tanulni basszusgitározni. Ez már bőven a 4. szakasza volt szocializációs fejlődésemnek, sőt, annak is a vége, de a lényeg, hogy először ákos-számokat tanultam. Nagyon tetszett Fekete Tibor "Samu" basstusjátéka, kezdetben őt tanulmányoztam, másoltam, tehát az alapokat rajta tanultam meg. Ezért felbecsülhetetlen a jelentősége nálam (...mondjuk elsősorban a kísérőzenekarának).

A gimi alatt viszont meguntam ezt a fajta dalszöveget, és bár zenei téren elég változatos volt a produkció, mégis vágyakoztam valami másra. Nem olyan nagy erővel, de már volt helye másnak is. Külső behatásra el is jött az ideje életem zenei szocializációjának 4., de korántsem utolsó szakasz...

de hogy ott mi volt, azt a következő részben megtudhatjátok. (remélhetőleg nem egy év múlva)