Hát nem sikerült. Hihetetlenül izgalmas csatában kikaptunk az olaszoktól, de mindenképpen emelt fővel távozhatott a csapat. A 3. harmadban már nem volt ülőhely, elképzelhetetlen hangulat volt, olyan sportélmény, ami leírhatatlan, nem hasonlítható még a Puskáshoz sem. Azt hiszem, ezután, ha megtehetem, külföldre is elkísérem majd a csapatot, ez egy nagyon jó sport, szerethető társaság. És mennyi jó nő... atyaúristen...

Persze a csalódottság nagy volt. Hosszabbításban, emberhátrányból tudtuk, hogy nem nagyon van esélyünk. Az olaszok a legfontosabb meccsre kapták össze magukat, igazi profi csapat. De mi is azok vagyunk már, és lehetett volna ez nagyobb szerencsével fordítva is. Hogy változik a világ, mint ahogy Szuper Levi mondta a meccs után, '98-ban még azért kapartak, hogy a C-ből a B ligába jussanak, ma pedig már egy A csoportba való feljutást eldöntő hosszabbításos meccs elbukása is kudarc. 

Most jó ideig nem lesz esélyünk újra. Ladányi és Palkovics, tehát az aranygeneráció visszavonul, az utánpótlásban pedig jön most egy kb. 6-8 éves hullámvölgy. Majd mikor a Sofronék lesznek 30 körül (akkor már én is), akkor lehet megint olyan csapatunk, ami esélyesként indul egy ilyen világbajnokságon. Addig a tisztes helytállás és a középmezőny a realitás, pláne, hogy most jönnek az átszervezések, és csak egy csoport lesz uránokkal britekkel, Japán, a két A csoportos kieső, a lengyelek...

Büszke vagyok a csapatra! Köszönjük!

Végül pedig egy szép emlék. Lesz még ilyen!