Vasárnap este komoly döntési helyzetben voltam. Két kedvenc csapatom között kellett választanom, hiszen aznap délután 5-kor rendezték az ESMTK-Dorog nb3-as nyitómérkőzést, 6-kor pedig a válságban lévő Fradi fogadta a Halit. Végül első számú csapatom, az Erzsébet mellett döntöttem, szerencsére.

Az Ady Endre úti stadionban mintegy 250 néző gyűlt össze, többnyire az ultrákkal szemben, a déli lelátón és a tribünön. Jó volt látni az infrastrukturális fejlődést, hiszen immár nem csak kettő, hanem három büfé gondoskodik arról a pályán, hogy megfelelően hidratáltak maradjanak a szurkolók. És egészen kedvező áron. Az első félidőben mi voltunk aktívabbak, a Dorognak nem volt helyzete, bár az egyik hölgy nézőt egy felszabadításnál mellbe rúgták. Nekünk volt egy ordító visító üres kapus helyzetünk, amit az egész meccsen alibiző csatárunk, Szabó Gabi (miluka) hagyott ki. A csapatunk egyébként hátul jól adogatott, de a középpályán rengeteg labdát adtunk el, pozitívum viszont, hogy végre magasabb a csapat, és nem akkorák a játékosok, mint a kutya ülve. És fiatalok, különösen Szaki, a 18-as játékos ügyes. 

A második félidőben teljesen visszaestünk, a Dorognak kapufája és két nagyon nagy helyzete volt, csapatunk legjobbja, csapatunk kapitánya, Bonica viszont hozta a szokásos bravúros formáját. Fordulatos meccsen 0-0-ás döntetlen született, ami inkább számunkra hízelgő. Amúgy mióta nb1-et nézek élőben is, azóta azok a kapitális ügyetlenségek és hibák, amiket az Erzsébet pályáján látok, nem is tűnnek olyan nagynak.

A mérkőzés legjobbja a játékvezető volt. Hiba nélkül, erélyesen vezette végig a meccset, feltűnően korrekt volt. Sportpályán ilyen jó sporikat még nem láttam.

Hazatérve bekapcsoltam a tv-t, majd láttam, amitől féltem. Jobban jártam a 0-0-ás meccsel, mert a fradi megint leégett. Kezdjünk el megbarátkozni a gondolattal, idén a cél: a kiesés elkerülése. Nem gondoltam, hogy idén a derbi egy kiesési rangadó lesz...