Ma reggel jöttem le Pécsre.
Kezdtem először a fél 7-es 99-es járaton. Aki budapesti, annak nem kell bemutatni, de a pécsi barátaim többsége is ismeri már ezt a "turistajáratot". Tele színes egyéniségekkel... és brutális tömeg. Szerencsére ott volt Hochrein Bandi pajtásom, aki megfelelően nagy, kigyúrt és félelmetes külsejű ahhoz, hogy ne kössenek belém. Ráadásul mutatott nekem egy rövidebb utat a keletihez, utólag is köszönet érte.
Ezek után következhetett a MÁV. Felszállok. Egy tata szerencsétlenkedik a folyosón, már majdnem szóltam neki, hogy kicsit dzsaljon (űűű de raj) odébb, mikor látom, hogy Buzánszky Jenő, az aranycsapat hátvédje az. Elnézést kért és arrébb ment. Én persze szokásos visszafogottsággal belebámultam az arcába, hogy tényleg őt látom-e. Leülök, kicsivel mögöttem Sólyom-Nagy Sándor, híres operaénekes beszélget öblös hangján. Mondom innen már csak az hiányzik, hogy mellém üljön a Csiszár vagy a Szellő. Netán a Viktor.
Elindulunk. Kellemes meleg a lábamnál, fűtenek. 2 perc múlva persze abbamarad. Szólunk a kallernek, legyen már olyan aranyos és kapcsolja vissza a fűtést, mire ő persze persze rögtön. És láss csodát! Elkezd ömleni a hideg levegő a légkondiból, szóval kabát fel (meg a ferenczi :D). Persze közben rámjött a mostanában szokásos hasmenés, no comment. Persze mikor leszállok Vonyó József vár tárt karokkal mosolyogva.
Milyen szép lehet egy reggel, ugye?
Új kommentek